S. Horváth Géza
IN: Partitúra Irodalomtudományi folyóirat, Évfolyam: XI. , Szám 1, 2016, 21-36. oldal, ISSN 1336-7307
DOI: 10.17846/PA.2016.11.1.21-36
Absztrakt:
A Csehov-szakirodalomban megállapítást nyert, hogy az alakok az orosz írónál nem csupán tipikus, hanem archetipikus karakterjegyekkel rendelkeznek. Meglátásom szerint a Csehov-figura archetipikus karakterjegyét megszemélyesítő ház, tok, kagyló szoros szemléleti rokonságban áll a Bachelard által kifejtett intim/egzisztenciális térrel, amelyen keresztül a szereplő sajátos (ál)identitást teremt magának. a tanulmányban ezért a képet mint a hős képét/alakját/terét elemzem, annak az „új lénynek a megszületésével” (Bachelard) kapcsolatban, amely a költői kifejezés sajátja. A kései novella-trilógiában az elbeszélés nyelvi terének artikulálódását igyekszem megragadni az elbeszélő szubjektivitás kibontakozásával összefüggésben (A tokbabújt ember; A pöszmétebokor; A szerelemről, 1898), míg az utolsó Csehov-drámában (Cseresznyéskert, 1904) a szerzői utasításokból kibontakozó szövegteret vizsgálom.
